Simon-András Henrietta
2010-ben diplomáztam a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán illetve ugyanebben az évben szereztem meg mérlegképes könyvelői képesítésemet. Pályakezdőként pénzügyi illetve számviteli területen kezdtem el dolgozni a közszférában mialatt controlling szakközgazdász képzésben vettem rész és diplomáztam 2012-ben a Budapesti Gazdasági Egyetem Pénzügyi és Számviteli Karán. Ezt követően indult belső ellenőri pályafutásom. 4 évig foglalkoztam belső ellenőrzéssel a közszférában, majd egy multinacionális nagyvállalatnál helyezkedtem el, ahol jelenleg is belső ellenőrként dolgozom. 2017-ben szereztem CIA képesítést. A belső ellenőri tevékenységet nem a munkámnak, sokkal inkább hivatásomnak tartom. Hiszem, hogy a belső ellenőri segítő szemlélettel a vállalat/szervezet működése eredményesebbé és hatékonyabbá tehető, feltárhatóvá válnak a belső tartalékok. Hivatásom iránti szeretetből adódóan igyekszem tudásomat folyamatosan bővíteni és szakmai rendezvényeken részt venni. 2020-ban csatlakoztam a BEMSZ Kockázatkezelési Állandó Bizottságába (RÁB), ahol kollégáimmal folyamatosan azon dolgozunk, hogy a szakma számára hasznos, hozzáadott értéket jelentő szakmai anyagokat dolgozzunk ki. Családommal igyekszünk sok időt tölteni a szabadban, emellett a csapatjátékok kedvelőjeként nagyon szeretek röplabdázni.
Juhász Attila
RendszerÉpítő Az egyetlen hivatalosan szerződött MiniCRM üzleti tanácsadó. 30 éve értékesít, 20 éve cégvezető és 10+ éve épít CRM alapú marketing és értékesítési rendszereket.
Saját szervezetfejlesztési tematikája van, amivel már tanácsadói partneri rendszert épít. Így egy teljes csapat segít, elsősorban ipari és kereskedelmi jellegű cégeknek a folyamatos növekedésben.
A küldetése, hogy minden magyar vállalkozás rendszerben gondolkodjon, automatizált folyamatokkal támogatva.