Megfelelési támogatás

A 339/2019. (XII. 23.) Kormányrendelet jelentős kihívások elé állítja az állami és önkormányzati tulajdonú nagyvállalatok felső vezetését és főbb döntéshozóit. Ugyanis a rendelet szerint az adott szervezet integráns részeként fel kell állítani és működésbe kell hozni a Megfelelési („Compliance”) funkciót, mint szervezeti egységet!

Az ETK Szolgáltató zRt. már számos, hazai köztulajdonban álló társaságnál és közintézménynél közreműködött megfelelési rendszerének kialakításában, a kockázatkezelési folyamatok erősítésében, szabályozásának és működési rendjének meghatározásában.

Gyakorlati ismereteinket felhasználva olyan megközelítést dolgoztunk ki, amely megbízóink számára testre szabott és költséghatékony megoldást biztosít az új Kormányrendeletnek való megfelelésben.

Szükséges lépések

Diagnosztika

Felmérjük partnereink integritási kockázatait, és meghatározzuk azokat a főbb területeket (folyamatok, szervezeti-működési rend, jelentések), ahol a Kormányrendelet tartalma alapján fejlesztésekre van szükség.

Kialakítás

A szükséges képzésekkel együtt, partnereinkkel közösen kialakítjuk a testreszabott szabályozási környezetet, a megfelelési szervezet eljárásrendjét, igény szerint gondozzuk a bejelentő vonal funkciót.

Támogatás

Igény szerint ellátjuk a megfelelési tanácsadói feladatokat, részt veszünk a bejelentések kivizsgálásában, elkészítjük a szükséges jelentéseket, illetve betanítjuk partnereink saját kijelölt munkatársait.

A megfelelési tanácsadói tevékenységünk támogatja a szervezet vezetését a jogszabályi megfelelésen túl a szervezeti célok elérésében.

Referenciáinkból

Északdunántúli Vízmű Zrt.

megfelelést támogató szervezet kialakítása, megfelelési tanácsadói tevékenység ellátása

ÉMI Nonprofit Kft.

megfelelést támogató szervezet kialakítása

STU Repülés-technológiai Felületkezelő Kft.

megfelelést támogató szervezet kialakítása, megfelelési tanácsadói tevékenység ellátása

Budapest Bábszínház Nonprofit Kft.

megfelelést támogató szervezet kialakítása, megfelelési tanácsadói tevékenység ellátása

Vígszínház Nonprofit Kft.

megfelelést támogató szervezet kialakítása, megfelelési tanácsadói tevékenység ellátása

 

OMSZI Intézményfenntartó Nonprofit Kft.

megfelelést támogató szervezet kialakítása

Komlói Fűtőerőmű KFt.
megfelelést támogató szervezet kialakítása, megfelelési tanácsadói tevékenység ellátása